Dress Code az Entertől!

Ebben a cikkünkben puccba vágtuk már magunkat, azaz kifejtettük, hogy az üzleti tárgyalásra nem túl szerencsés ha igénytelenül, ne adj’ isten szakadtan érkezünk. Frusztráló is, de a lényeg: hiába vagy te és az üzleted a világ legnagyobb főnyereménye, ha nem adod meg a királynak (= üzletfél) ami jár, akkor csak udvari bolond leszel. Ami amúgy remek poszt, csak… Éppen így félreöltözhetsz, ha bizonyos ceremóniákon, találkozókon, VIP rendezvényen nem az alkalomnak megfelelően öltözékben jelensz meg. Szerencsére nincs a dolog a véletlenre bízva, hiszen a nagyobb fajsúlyú eseményekre meghívót kapsz, ezen általában feltüntetik az elvárt viseletet. Mivel azonban az elvárt viselet pontos részletei akár több oldalt is kitennének, így kidolgoztak egy nemzetközileg alkalmazott, elfogadott „kódrendszert”, az úgynevezett dress code-ot. Ezek a „kódok” csak ráutaló elnevezések, ám egyértelmű iránymutatást adnak, így semmiképpen sem nyúlsz mellé a gardróbban. Kötelező viselet – a szerethető diktátum Lássuk a dress code leggyakoribb fajtáit.

White Tie – fehér nyakkendő

A legexkluzívabb találkozókon elvárt viselet. Ennél elegánsabb már nem is lehetnél! Hölgyek:
  • nagyestélyi, hosszú estélyi ruha – a ruhához illő hosszú kesztyű húzható, de nem kötelező
  • semmi kirívó smink, extrém frizura, feltűnő körömlakk
Urak:
  • koromfekete frakk
  • a speciális anyagból készült ing mellrésze keményített, a gallér álló
  • mandzsetta, díszgomb, díszzsebkendő, hófehér nadrágtartó
  • kézzel köthető csokornyakkendő
  • fekete lakkcipő

Black Tie – fekete nyakkendő

Hölgyek:
  • szoknya, vagy a szmoking női variációja
  • ha magasabb, mondjuk premierszintű az esemény, hosszú, ujjatlan estélyi, stóla, belépőkabát, kesztyű jöhet
  • ennél kisebb fokozatú eseménynél ujjatlan kisestélyi, koktélruha
Urak:
  • fekete kötött csokornyakkendő
  • klasszikus szmoking (fekete, sötétkék)
  • dupla mandzsetta díszgombbal
  • hófehér díszzsebkendő, lakkcipő, spanyol öv

Black Tie Optional, Black Tie Invited – a lazább szigor

Hölgyek: koktélruha, vagy kisestélyi. Urak:
  • hagyományos fekete vagy sötét frakk, vagy fekete/sötét öltöny
  • szolid nyakkendő, mely akár el is hagyható
  • a nyitott ing és a kötött felsőrész is jöhet

Formal

Kissé vitatott variáció, a legjobb, ha az esemény időpontjából indulunk ki. A lényeg az elegancia! Hölgyek:
  • 18 óra előtt nem fényes, ízléses alkalmi ruha
  • 18 óra után koktél-, vagy estélyiruha
Urak: ajánlott este hat előtt és után is a sötét öltöny, nyakkendő. Ha a meghívón a „Formal, Black Tie Optionalt” olvassuk, akkor kötelező 18 óra után a Black Tie szabályai szerint öltözni!

Semi-Formal

Hölgyek: 18 óra után bújjanak („kis fekete”, vagy pasztell) koktélruhába, hacsak nem abban érkeztek. Urak: 18 óra után sötét/fekete öltöny, nyakkendő.

Informal

Hölgyek, urak: stílusosabb, irodai jellegű viselet. Ha az invitáció Informal különleges alkalmat jelöl, vagy 18h után tartandó rendezvényről van szó, legyünk elegánsabbak, a férfiak kössenek nyakkendőt, és vegyenek zakót a hosszú ujjú ingre. (Micsoda könnyebbség! A zakó színe akár el is térhet a nadrágétól.)

Business Formal

A tárgyalások, üzleti megbeszélések alapöltözéke. Hölgyek elegáns, szolid irodai öltözék, az urak a Semi-Formal iránymutatására hagyatkozzanak.

Casual

Majdhogynem hétköznapi öltözék, de a farmer és a sportos szerelés kizárt. Amúgy bármi belefér, csak ízléses legyen.

Smart casual

Semmi megkötés, de a farmer és a dorgó meggondolandó… Elegáns blúzzal, aljjal, nadrággal, férfiak szövetnadrággal, inggel, zakóval nem vallanak szégyent.

Nincs dressz kód?

Akkor az adott helyszínből, időpontból, az esemény jellegéből kikövetkeztethetjük a kívánt öltözéket. Indulhat a banzáj!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy + kilenc =